MEGHÍVÓ: Arbre Bénit Könyvklub 2017/MÁJUS/29 - Földes Jolán: A halászó macska uccája


LINK a könyvklub honlapjához
Ismeretlen magyar írónő 1936-ban első díjat nyer a londoni Pinker irodalmi ügynökség nemzetközi regénypályázatán. A könyv Párizs Szajna-parti régi Latin-negyedében, a város legkeskenyebb utcájában játszódik (Rue du Chat qui pêche). Egy Párizsba emigrált háromgyerekes magyar munkáscsalád életét meséli el, akik a többi emigráns közt elvegyülve töltik mindennapjaikat és keresik a boldogulás lehetőségét e bizonytalan történelmi kor keretei között. A regény saját élményeken alapul: Földes Jolán otthoni tanulmányait befejezve az 1920-as évek elején néhány évet Párizsban töltött, ahol munkásként majd adminisztrátorként kereste kenyerét, miközben az egyetemen francia tanulmányokat folytatott. A rangos irodalmi díj világsikert hozott írója számára. Könyvét 13 nyelvre lefordították és milliók olvasták, a források szerint még az amerikai elnök feleségének, Eleanor Rooseveltnek a kezébe is eljutott, aki szereplőivel nagyban azonosulva méltatta azt. 

Ki ez az alig ismert magyar írónő? Regényeit hogy fogadta a korabeli nemzetközi és magyarországi kritika (és miért)? Melyek a történelmi kor jellegzetességei? Kik az irodalmi élet elismert képviselői akkoriban?

A téma kapcsán beszélgetünk majd az 1920-as, 30-as évek Párizsáról, ami az első világháború sokkja után önmagát kereső nemzetközi írónemzedék, így Hemingway, Joyce, rövid időre Orwell, később Bajomi Lázár Endre otthona is volt (plusz a francia szerzőké – Cocteau, Sartre, Beauvoir stb. –, a képzőművészekről nem is beszélve).

Belenézünk néhány korabeli filmfelvételbe is, ahol Párizs utcáinak, kávéházainak hétköznapjai elevenednek meg, és láthatóak a „fény városának” legfőbb nevezetességei.

A szokásos forró tea mellett ezalkalommal vörösbor is várja majd a beszélgetés résztvevőit. Aki tud, hozzon magával valamiféle keserédes francia zenét, hogy alkalomadtán abba is belehallgathassunk!

Időpont: 2017. május 29. hétfő 19 óra

Helyszín: a Magyar Ház Könyvtára (123, rue de l'Arbre Bénit, 1050 Bruxelles)

Bejelentkezés, további információk: arbrebenitkonyvklub.brusszel@gmail.com

A regény angolul és franciául is olvasható:
- La rue du chat qui pêche (Jolan Foldes)
- The Street of the Fishing Cat (Yolanda Foldes)

Minden kedves érdeklődőt, könyvbarátot szeretetettel várunk!


Az Arbre Bénit Könyvklub következő tervezett találkozója: 2017. szeptember 25. (hétfő) 19 óra - Kuncz Aladár: Fekete kolostor