VASÁRNAPI
OLVASÓKÖR Gyerekeknek és Tiniknek
2018/2019-es tanév 2. Téli Találkozó
Időpont: 2019. február 10. (vasárnap) 15 óra
Helyszín: a brüsszeli
Magyar Ház Könyvtára
KÖZÖS FELOLVASÁS szövege és kérdések – 4-5. osztály
Szöveg: Nyulász Péter – Helka (részlet, szerkesztve)
-
Gyakorold otthon a szöveg olvasását, hogy a találkozón
minél gördülékenyebben menjen a közös felolvasás.
Kérdések:
-
A szöveghez kapcsolódó kérdéseket lentebb találod.
-
A kérdések megoldásait külön lapra készítsd el, amin
tüntesd fel a nevedet, életkorodat, osztályodat , telefonszámodat
és email címedet is.
-
A megoldásokat hozd magaddal az olvasóköri találkozóra,
és dobd be a könyvtárban található ARANYCSÍKOS dobozba.
-
Az őszi, téli, tavaszi és nyári találkozóink kérdéseinek
helyes megfejtői a tanév végén meglepetés-ajándékban részesülnek.
(Ha valaki menet közben kapcsolódik be a játékba, a
kérdéseket visszamenőleg is meg lehet válaszolni.)
~~~~~~~~~~
Nyulász Péter:
Helka – A
Burok-völgy árnyai
(részlet)
-
Palacsinta!
- Túrógombóc!
- Palacsinta!
-
Túrógombóc!
Rozoga, ponyvás szekérféle döcögött az erdő mélyén. Nem is út volt, ahol
haladt, csak egy szélesebb vízmosás. Öregecske szürke ló húzta, óvatosan
rakosgatva patáit a nedves kövek között. Az erdei félhomályban alig látszott,
de hallani, azt jól lehetett. A kétkerekű kordé nagyokat nyekkent, a kerekek
alatt száraz ágak reccsentek, és közben a ponyva alól messzire hangzott a
vitatkozás. Valahogy így:
(Nyekk,
reccs, ropp...)
-
Palacsinta!
(Ropp, reccs, nyekk...)
-
Túrógombóc!
Elöl, a bakon, sűrű szövésű, sötét köpenyben, őszes szakállú, hallgatag
öreg fogta a gyeplőt. Széles karimájú kalapja alól vállára omlott hosszú, ősz
haja. Összehúzott szemöldökkel figyelte a rengeteg erdő minden rezdülését. A
lombok vészjósló zúgását, a hegyek hűvös sóhajtását, a kavicsok pendülő
hangját, ahogyan lefelé peregnek a kemény sziklán. Feszülten visszatartotta
lélegzetét, ha vércse vijjogott vagy vadkan horkant fel valahol. Meghallotta
még az apró koboldlábak neszezését, a boszorkányszárnyak suhogását is.
Mármint általában, hiszen
most erre esélye sem volt.
A kordé hátuljában négy
rövidke manóláb kalimpált. Gazdáikat egyáltalán nem zavarták az erdei neszek,
de az sem, hogy a zötyögéstől jókorákat huppannak a fenekükön. Csak lógázták a
lábukat hátrafelé, és egyre erősködtek:
-
Palacsinta!
-
Túrógombóc!
Ja, és persze: reccs, nyekk, ropp... – addig, mígnem egy utolsó
zsuppanással a patakmederből végre kikanyarodtak egy útra.
-
Ti aztán kitartóak vagytok,
mondhatom – mordult hátra ekkor az öreg a manókra, akik persze még ekkor sem
hagytak fel a perlekedéssel.
- Csak azt próbáljuk kitalálni, mi lesz az ebéd azon a „hencegős
felboruláson” – rikkantotta izgalommal az egyik hang hátulról.
- Hercegnői felvonulás – igazította ki őket az öreg, majd sóhajtva
megtoldotta: - Na de hol van az még!?
- Hol, Kamor? Itt az Erdőben.
- Jócskán arrébb innen. A félsziget csúcsán.
- Milyen félszigeten?
- Ahol Helka él.
-
Ki az a Helka? – hangzott
az újabb kérdés hátulról.
Az öreg lopva felpislantott az égre, és mélyet sóhajtott.
-
Egy tündöklően szép hercegkisasszony,
de hiszen mondtam már.
- Mondd el még egyszer, Kamor! – kérlelte a hang.
- Negyedszer is?
-
De hát olyan unalmas ez az
út! Napok óta zötykölődünk.
Cuha nyugodtan lépdelt az úton, a kerekek békésen sercegtek az apró
kavicsokon. A fák levelei csendesen zizegtek a gyenge szellőben. A manók
felfelé tekintgettek, eltartott talán egy percig is, míg csendben bámészkodtak,
aztán Tramini göndör kajánsággal csak kibökte újra:
-
Palacsinta!
Furmint pedig nyomban rávágta huncutul:
-
Túrógombóc...
-
Na jó – adta meg magát
Kamor –, újabb kísérletet teszek, és elmondom.
A manók nyomban hanyatt dőltek, s maguk
felett a ponyvát bámulva hallgatták az öreget.
- Helka nagyapja,
aki messze földön híres lovag volt, soktornyú kastélyt épített a félsziget
csúcsára... – indította a mesét újra a varázsló, ám a két manó igazából nem is
volt kíváncsi a történetre, pláne negyedszerre nem. Felkönyököltek, és míg a
mese halkan duruzsolt el a fülük mellett, egykedvűen bámulták az út fölé hajló
lombos ágakat, ahogyan világoszöldre szűrik a nap fényét. Lesték az út menti
növényeket, a bogáncsok lila bóbitáját, a lapulevelek sötét ernyőit, a szamócák
apró, élénkpiros gömböcskéit...
Tramini hirtelen Furmint szájára tapasztotta az ujját, nehogy kiabálni
kezdjen, és lelkesen a fülébe súgta:
-
Szamócák! Gyere, ugorjunk
le!
Furmint előresandított. Kamor háta eltakarta az egész
kilátást, meséje pedig egyhangúan csordogált: „...amikor a tó csalfa, kígyóhajú
tündére megátkozta őket...”, Furmint pedig beleborzongott.
„Brr, ezt még hallani is rossz!” – állapította meg
magában, így aztán fejével visszaintett Tramininek. Egyszerre szökkentek le a
kordéról, az pedig nyikorogva távolodni kezdett tőlük, majd lassan eltűnt az
enyhe kanyarban.
Kérdések:
1.
Hogy hívják a jelenet négy szereplőjét és milyen lények
ők?
2.
Kiről szól a jelenetben elhangzó mese és vajon hol
játszódik? Annyit elárulunk, hogy valahol Magyarországon.
3.
Milyen az erdő, ahol a vándorok kordéja halad? Írj
legalább 3 mondatot a természeti környezetről.
4.
Mit gondolsz, a végén palacsinta vagy túrógombóc lesz
ebédre? Miből gondolod/miért?
5.
Rajzold le a kordét az utasaival!
