MEGHÍVÓ október 23-ai megemlékezésekre

        
Meghívó

Szeretettel   meghívjuk  Önt, családját  és  barátait  az  1956-os forradalom és szabadságharc 60-dik évfordulója alkalmából tartandó megemlékezésre, amely 2016. október 22-én, szombaton délelőtt 11 órakor lesz a Magyar Házban. A megemlékezés a ház kertjében kezdődik a 2006-ban felállított „Szabadságszobor”  megkoszorúzásával, majd  a  díszteremben folytatódik. Ez alkalommal Nyul-Donka Balázs az Ötvenhatosok Belgiumban  című első interjú-kötetét fogja bemutatni.

    Nyul-Donka Balázs így nyilatkozik az interjúkötet-sorozat megírásáról: „Amikor 2007-ben feleségemmel Brüsszelbe költöztünk, már első pillanattól kezdve kerestük a magyar emberek társaságát. Hamarosan eljutottunk a Magyar Házba, ahol a vasárnapi misék és a nemzeti ünnepek alkalmával számos értékes embert ismertünk meg, akik 1956 óta Belgiumban élnek. Történeteiket hallgatva Isteni hívást kaptam - meg kell örökíteni ezeket a történeteket! A hívásra 2016 elején feleltem, több emigránssal ültem le beszélgetni - immár hangfelvevővel. Az idén októberre megjelenő interjúkötet három ember - Orémusz József, valamint a Keszei fivérek, István és Imre - életéről szól. Ha Isten is úgy akarja és több belgiumi ötvenhatos magyar szívesen megosztja velem a történetét, tovább folytatom a beszélgetéseket, amelyeket újabb könyvek formájában szándékozom megjelentetni.”

Meghívó

Szeretettel  meghívjuk Önöket a 2016. október 23-án, vasárnap 18 órakor  tartandó hálaadó szentmisére a brüsszeli St. Michel et Gudule Székesegyházba és az azt követő gyertyás-zászlós felvonulásra az Ismeretlen Katona emlékművéhez. A szentmisét Havas atya és Dobai atya celebrálják. Ebben az évben csatlakoznak a belgiumi, főleg a Liege-i magyarok is. Ennek a felvonulásnak régmúlt hagyománya van Brüsszelben, már 1957 óta szervezik az 56-os magyarok, 1990 óta a Nagykövetséggel együtt koszorúznak.
           
A szentmise előtt, 17 óra 30-tól  Rákász Gergely orgonaművész ad hangversenyt a Magyar Hullám Közéleti és Kulturális Társaság meghívására.

A belgiumi Nagykövetség kulturális szolgálata - Balassi Intézet - szervezésében október 22-én és 23-án egésznapos programon lehet részt venni a Cinquantenaire parkban.
                   
A Belgium-i Magyarok 56-os Emlékbizottsága nevében
Kállayné Dáné Zita

Diavetítések gyerekeknek a Vasárnapi Mise után a Magyar Ház Könyvtárában (folyamatos). Kezdés: 11.30 óra (kb. 12.00 óráig)

"Besötétítjük a könyvekkel telezsúfolt kis helyiséget, plédet, párnákat borítunk a szőnyegre, a vetítővásznat hímzett drapériával keretezzük. Igazi kis kuckó-színház. Reméljük, kis közönségünknek is tetszik."


Mindenkit várunk szeretettel
2016-ban a következő vasárnapokon:


Október 2.  
A Népmese Napja - Benedek Elek születésnapja alkalmából.
Műsoron: Vuk I-II. (Fekete I.)
Háttérzene: Rókatánc (Weiner L. - Anima Vonósnégyes)

Október 16.
 A zene világnapja, az állatok napja alkalmából.
Műsoron: A tücsök és a hangya (La Fontaine), Pinokkió kalandjai (Collodi)
Háttérzene: A-mol szólószonáta hegedűre (J. S. Bach - Baráti Kristóf)

November 13.
A Magyar Nyelv Napja, a Nagy Dia (hó)Nap alkalmából.
Műsoron: Csilicsali Csalavári Csalavér és Zengő ABC (Móra Ferenc)
Háttérzene: Gyermekeknek (Bartók B. - Kocsis Z.)

November 20.
Erzsébet és Katalin nap alkalmából.
Műsoron: Dióbél királyfi (H. C. Andersen), Egyszer egy királyfi (magyar népköltés)
Háttérzene: Egyszer egy királyfi (Szabó Gyula és művésztársai)

December 4.
Mikulás alkalmából.
Műsoron: Gulliver az óriások országában (J. Swift), Aladdin és 
a csodalámpa (arab népmese)
Háttérzene: Arab tánc a Diótörő c. balettből (P. I. Csajkovszkij - 
Kölni Új Filharmónikus Zenekar)

December 11.
Élő mesélés és diavetítés a Karácsonyi készülődés jegyében.
*A 85 éves Kovács Józsi bácsi karosszékében kényelmesen elhelyezkedik és elmond a gyerekeknek két mesét: Árgyélus királyfiEgyszer volt Budán kutyavásár. A mesélést követően megnézzük-meghallgatjuk József Attila Betlehemi királyok c. versét diafilmen a Kormorán együttes által megzenésítve. *

(A háttérzenéket érdemes előtte otthon meghallgatni, 
hogy a gyerekeknek ismerős legyen.)