VASÁRNAPI
OLVASÓKÖR Gyerekeknek és Tiniknek
2018/2019-es
tanév 2. Téli találkozó
Időpont: 2019. február 17. (vasárnap)
11.30 óra
Helyszín: a brüsszeli Magyar Ház Könyvtára
a KÖZÖS FELOLVASÁS szövege és kérdések
6-8.
osztály
Szöveg: Wilhelm Hauff: A mese (részlet a Mesék almanachja című gyűjteményből, forrás és
kérdések: Turcsányi Márta: Irodalom 5. című tankönyvéből, fordította Rónay György)
-
A szöveget lentebb találod. Az olvasóköri találkozón ebből a szövegből fogunk közösen felolvasni, és beszélgetünk is róla.
Kérdések:
-
A szöveghez kapcsolódó kérdéseket a szöveg alatt találod.
-
A kérdések megoldásait külön lapra készítsd el, amin
tüntesd fel a nevedet, életkorodat, osztályodat , telefonszámodat
és email címedet is.
-
A megoldásokat hozd magaddal az olvasóköri találkozóra,
és dobd be a könyvtárban található ARANYCSÍKOS dobozba.
-
Az őszi, téli, tavaszi és nyári találkozóink kérdéseinek
helyes megfejtői a tanév végén meglepetés-ajándékban részesülnek.
(Ha valaki menet közben kapcsolódik be a játékba, a kérdéseket
visszamenőleg is megválszolhatja.)
~~~~~~~~~~
Wilhelm
Hauff: A mese
(részlet a Mesék almanachja című gyűjteményből)
Egy szép, messzi birodalomban, melyről azt tartja a monda, hogy
gyönyörűséges kertjei fölött sosem áldozik le a nap, kezdettől fogva Képzelet
királynő uralkodott. Századokon át két kézzel árasztotta övéire az áldást, s
aki csak ismerte, tisztelte és szerette őt. Szíve nagy jóságában azonban nem
érte be azzal, hogy a saját országát boldoggá tegye; örök ifjúsága és szépsége
királyi díszében leszállt a földre, mert hallotta, hogy annak lakói, az
emberek, szomorú komolyságban, munkában és fáradozásban töltik életüket.
Elhozta hát nekik birodalmából legszebb ajándékait, s attól fogva, hogy a
szépséges királynő meglátogatta a földi tájakat, munkájukban vidámak,
komolyságukban derűsek lettek az emberek.
Királyi anyjuknál nem voltak kevésbé szépek gyermekei sem, s azokat is
elküldte, hogy örömöt vigyenek az embereknek.
Elsőnek legidősebb lánya, a Mese tért vissza a földről. Édesanyja
észrevette, hogy a Mese szomorú, és mintha a szeme is könnyes volna.
-
Mi bajod, kedves Mese? – kérdezte a királynő. – Amióta
megjöttél, olyan bús és olyan levert vagy! Nem árulnád el anyádnak, mi nyomja a
szívedet?
-
Ó, édesanyám – felelte a Mese –, mostanáig sem hallgattam
volna, ha nem tudnám, hogy az én bánatom neked is fájni fog.
-
Csak mondd el – bíztatta a királynő. – A bánat olyan,
mint a kő: egymagunk leroskadunk alatta, ketten könnyen elvisszük az útból.
-
Hát akkor halld – felelte a Mese. – Tudod, milyen
szívesen forgok az emberek közt, milyen örömest elüldögélek a legszegényebbek
kunyhójának küszöbén is, hogy munkájuk után egy kicsit elbeszélgessek velük; s
azelőtt ők is barátságosan nyújtották felém kezüket, ha megláttak, és
mosolyogva, elégedetten pillantottak rám, de manapság már nyoma sincs ennek!
-
Szegény lányom! – szólt a királynő, és megsimogatta a
Mese könnytől nedves arcát. – De hátha csak képzelgés az egész!
-
Higgy nekem, anyám – felelte a Mese. – Nagyon is jól
érzem, hogy már nem szeretnek engem. Amerre csak járok-kelek, hideg tekintettel
fogadnak; sehol nem néznek már jó szemmel…
-
Ej, hát ha az idősebbek nem becsülnek, fordulj a
gyerekekhez. Ők az én szívem igazi kedveltjei, nekik küldöm legszebb képeimet
testvéreiddel, az Álmokkal, s magam is gyakran leszálltam már hozzájuk,
megöleltem, megcsókoltam őket, és sok szép játékot játszottam velük. Ismernek
is engem, bár a nevemet nem tudják, s azt is gyakran megfigyeltem, hogy
éjszakánként föl-fölmosolyognak csillagaimra, reggelente pedig, ha csillószőrű
barikáim végigvonulnak az égen, örömükben tapsikolnak. S még akkor is
szeretnek, ha már fölserdültek; a kedves-szép lányoknak segítek tarka bokrétát
kötni, és a vad fiúk elcsöndesednek, ha egy-egy sziklatetőn melléjük ülök, a
messzi kék hegyek ködvilágából égbe nyúló várakat és pompás palotákat idézek
elibük, és az alkony vörös felhőiből hősi lovagseregeket és csodálatos
zarándokvonulásokat varázsolok nekik.
-
Ó, a kedves gyermekek! – kiáltott megindultan a Mese. –
Jól van: velük még egyszer megpróbálom...
-
Igen, édes lányom – mondta a királynő –, a gyerekekkel
kell megpróbálnod. De hogy a kicsinyeknek is tessél, és a nagyok se taszítsanak
el: hadd öltöztesselek föl valami tetszetős ruhába. Nézd csak, ez majd egészen
jól illik rád!
Intett, és szolgálói
nyomban elősiettek – egy almanach köntösével. Színes kelméből készült, s tarka
képek, érdekes alakok csillogtak szövetében.
A mese szégyenkezve
sütötte le szemét a díszes öltözetben, a királynő azonban kedvtelve jártatta
rajta a szemét.
-
Menj, lányom, és áldásom kísérjen. Ebben a köntösben
talán majd azoknak a szívét is megejted, akik igénytelen, egyszerű ruhádban
elutasítanak.
A mese tehát újra
leszállt a földre. Dobogó szívvel közeledett a kapu felé, amelynél a híres-okos
őrök silbakoltak. Fejecskéjét lehajtotta, összehúzta magán színpompás köntösét,
s aggódó léptekkel osont előre.
-
Megállj! – kiáltotta egy nyers hang. A Mese riadtan
megtorpant, fejét fölemelte, sötét szeme kerekere nyílt.
-
A Mese! – nevetett teli torokból az őrség. – Nézd csak, a
Mese! És miféle öltözékben! Mondd csak, hogyan jutottál ehhez a tarka ruhához?
-
Édesanyám adta rám – rebegte a Mese.
-
Úgy? Szóval álruhában akar becsempészni téged hozzánk?
Azt már nem! Kotródj innen, mégpedig sietve!
-
De én a gyerekekhez szeretnék menni – könyörgött a Mese.
– Hozzájuk talán csak beengedtek?
-
Hogyne, hogy telebeszéld mindenféle ostobasággal a
fejüket! – dohogta az egyik őr; hanem egy másik közbelépett:
-
Ej, had lássuk, hátha ezúttal tud valami érdekeset.
-
No, nem bánjuk – egyeztek bele a többiek is. – Mutasd meg
a tudományodat; hanem igyekezzél, nem vesztegethetjük rád a drága időnket!
A Mese kinyújtotta
karját, és különféle jeleket rajzolt a levegőbe. Nyomban tarka képek rajzottak
elő: karavánok tevékkel, lovakkal, nyalka lovasok, sátrak a sivatag homokján,
tengerek viharmadarakkal és imbolygó hajókkal, néma erdők és néptől nyüzsgő
utcák, terek; harcos vitézek és békés nomádok – mindez ott kavargott előttük;
színes és mozgalmas képekben, pergő jelenésekben.
A Mese a nagy varázslatban
nem is vette észre, hogy a kapu híres-okos őrei sorjában elaludtak.
Éppen újabb varázsjelet
akart a levegőbe írni, amikor egy barátságos férfi lépett hozzá, és kézen fogta.
Nézd csak, kedves Mese –
mutatott az alvókra –, ezeknek nem valók a te tarka képeid. Surranj be gyorsan
a kapun, s én majd békés, meghitt szállást adok neked a házamban, ott nyugton
ellakhatsz, kedvedre elélhetsz. Ha fiaim és lányaim jól megtanulták a
leckéjüket, pajtásaikkal együtt fölkereshetnek téged, és te majd mesélsz nekik.
Jó lesz így?
- Ó, boldogan megyek
veled az én kedves barátaimhoz, a gyerekekhez! – kiáltott föl a mese. –
Igyekezni fogok, hogy vidám, kellemes órákat szerezzek nekik!
A derék férfi elégedetten
bólintott, s a karját nyújtotta a Mesének, úgy segítette át a hanyatt horkoló
őrök lábain.
A Mese pedig, ahogy az
őrökön túljutottak, mosolyogva nézett körül, aztán gyorsan besurrant a kapun.
Kérdések:
1.
Magyarázd meg, milyen az almanach köntös!
2.
A bánat olyan, mint a kő... – mit jelent ez a hasonlat?
3.
Keress a hangulatokra, lelkiállapotokra vonatkozó
kifejezéseket a szövegből (legalább 3-at)!
4.
Miért alkot egy családot a mese, a képzelet és az álom?
Írj minimum 3 mondatot.
5. Rajzold le, vagy írd le pár mondatban, hogy mi a történet legfontosabb mondanivalója számodra?
A feladatok megoldásához kérd szüleid vagy más felnőtt segítségét!
